Miért használ a világ 1, 2, 3-at I, II, III helyett

Senki sem használ római számokat (kivéve mindenki)

A Földön egyetlen ország sem használ római számokat a matematikában, a kereskedelemben vagy a mindennapi életben. Minden nemzet, minden iskola, minden bank, minden telefon hindu-arab számokat használ: 0, 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9. Ez évszázadok óta így van.

A római számok mégis mindenhol ott vannak. Az órák számlapján. Királyok nevében. A filmek stáblistáján. A Super Bowlon. Kémiatankönyvekben. A tetoválószalonok legtöbbet kért mintái között. Ez az egyetlen elavult számrendszer, amely egy pápai koronázáson és egy Beyoncé-koncerten is felbukkan.

Mi történt hát? Hogyan váltott át a világ az I, V, X-ről az 1, 2, 3-ra, és miért nem hajlandó a régi rendszer végleg kihalni?

A nagy átállás

A római számokról a hindu-arab számokra való átállás nagyjából 500 évig tartott, a 10. századtól a 15.-ig. Ez még középkori mércével is lassú.

Az új számok két csatornán érkeztek Európába. Először az iszlám aranykor idején a spanyolországi és szicíliai arab matematikusokkal való kapcsolat révén. Másodszor, és ez a híresebb, az olasz matematikus, Fibonacci révén, akinek 1202-ben megjelent Liber Abaci című könyve bemutatta, hogyan alakíthatják át a hindu-arab számok a kereskedelmet, a bankügyletet és a könyvelést.

Fibonacci nem feltalálta a rendszert: az Indiában keletkezett i. sz. 500 körül, és perzsa és arab tudósok, például al-Hvárizmi (akinek nevéből az „algoritmus” szó származik) finomították. De Fibonacci volt az, aki megmutatta az európai kereskedőknek, miért kellene ezzel foglalkozniuk. A könyve lényegében egy 600 oldalas érvelés amellett, hogy ezek az új számok jobbak az üzlethez. Igaza volt.

Miért győzött az 1, 2, 3

A hindu-arab rendszernek három ütős tulajdonsága van, amely a római számokból hiányzik:

Helyiérték. A római számokban az X mindig 10-et jelent, bárhol is áll. A mi rendszerünkben az „1” jelenthet egyet, tízet, százat vagy egymilliót, a helyétől függően. Ez az egyetlen gondolat (hogy egy számjegy értéke attól függ, hol áll) nagyságrendekkel erősebbé teszi az egész rendszert.

Nulla. A római számokban nincs nulla. Egyáltalán. A fogalom nem létezett az európai matematikában, amíg Indiából az arab világon keresztül meg nem érkezett. A nulla semminek tűnik (szó szerint), mégis ez a helyőrző jelölés alapja. Nulla nélkül nem lehet megkülönböztetni a 11-et a 101-től és az 1001-től. A középkori tudósok kerülőmegoldásként a latin nulla szót használták, de ez nehézkes volt.

Egyszerű számolás. Próbáld meg összeszorozni az XLVII-et a CCXIV-gyel. Most próbáld a 47 × 214-et. A hindu-arab változatot 30 másodperc alatt el lehet végezni papíron. A római változathoz abakusz és fejfájás kell. A szorzás, az osztás, a törtek és minden, ami túlmegy az alapvető összeadáson, a római számokkal valóban gyötrelmes. Ez nem apró kényelmetlenség: ez lényegében lehetetlenné tette a fejlett tudományt, az algebrát és végül a differenciálszámítást.

A fennálló rend visszavágott

Azt gondolhatnád, hogy az átállás gyors volt, miután az emberek meglátták a nyilvánvaló előnyöket. Nem volt az. Az európai hatóságok több helyen ténylegesen betiltották a hindu-arab számokat.

Firenze városa 1299-ben tiltotta be őket. Az indoklás? Az új számokat túl könnyű volt meghamisítani. Egy 0-ból 6-ot vagy 9-et lehetett csinálni. Egy 1-ből 7 lehetett. A római számoknál egy szám megváltoztatásához egész betűket kellett hozzáadni vagy elvenni, amit a számlakönyvekben nehezebb volt meghamisítani.

Ez valóban ironikus: az új rendszer annyira hatékony volt, hogy túl hatékony volt egy olyan világ számára, amelyben még nem létezett modern könyvvizsgálat. A kereskedők és bankárok egészen a 14. századig római számokat használtak a hivatalos nyilvántartásokban, miközben a magánszámításaikhoz hindu-arab számokat. Lényegében kettős könyvelést vezettek: az egyiket a biztonságért, a másikat a józan észért.

A könyvnyomtatás pecsételte meg a sorsukat

Ami végül kiszorította a római számokat a mindennapi használatból, az nem a matematika volt, hanem a könyvnyomtatás. Amikor Gutenberg az 1450-es években könyveket kezdett nyomtatni, a betűszedés gazdaságossága nyilvánvalóvá tette a döntést. A római számokhoz hét egyedi karakter kell (I, V, X, L, C, D, M), de ezekre különféle kombinációkban is szükség van. A hindu-arab számokhoz mindössze tíz karakter kell (0–9), és bármilyen számot tömör, egyenletes térközzel ki lehet fejezni velük.

Ahogy a nyomtatás elterjedt Európában, a könyvek, szerződések, tudományos írások és számlakönyvek mind átálltak az új rendszerre. 1500-ra a vita a gyakorlatban eldőlt, még ha kulturális végvárak meg is maradtak.

Akkor miért nem halnak ki?

Mert a római számok már nem számrendszerként, hanem tervezői döntésként léteznek. Miután elvesztették gyakorlati funkciójukat, újat kaptak: a formalitás, a hagyomány és a fontosság jelzését.

Az uralkodók és a pápák az azonos nevű személyek megkülönböztetésére használják őket. A „III. Károly király” elárulja, hogy előtte már kettő volt. Ez ma már sorszámrendszer, nem számlálási rendszer.

Az órák számlapjai azért használják őket, mert az órák dísztárgyak, és a római számok körbe rendezve szebbek az arab számoknál. (És igen, a legtöbb óra IIII-et használ IV helyett, valószínűleg a számlap túloldalán lévő VIII-cal való vizuális szimmetria miatt.)

A könyvkiadás az előszóoldalakhoz és a szerzői jogi évszámokhoz használja őket; ez a konvenció a korai nyomtatott könyvekig nyúlik vissza.

A kémia az oxidációs számokhoz használja őket (FeIII, CuII), mert vizuálisan elkülönülnek a rendszámokhoz és a mennyiségekhez használt arab számoktól.

Az olyan események, mint a Super Bowl és az olimpiai játékok, azért használják őket, mert az LVIII úgy néz ki, mint egy gladiátorjáték, az 58 pedig úgy, mint egy buszjárat.

Számokban

Válts át bármilyen számot azonnal római számmá.

Nyisd meg a római szám átváltót